Április végén témahetet tartottunk iskolánkban a környezettudatos életmód jegyében, melynek kapcsán a tanórákon és a tanórákon kívül tanulóink bővíthették ismereteiket az adott témában. Szó esett az ember és természet kapcsolatáról, a Földünket veszélyeztető környezetszennyezésről, a veszélyeztetett állatokról és a környezetvédelem fontosságáról.
A programsorozat megnyitásaként sor került egy előnevelt facsemete elültetésére az iskola udvarán, mellyel mi is részt vehettünk a Csongrád Megyei Önkormányzat a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program által támogatott megyei klímastratégia kidolgozásához kapcsolódó lakossági figyelemfelkeltő akciójában.
A felső tagozatosok a „Veszélyeztetett állatok” című kiállítással indították a témahetet. Az osztályok előzetes feladatként kapták, hogy mutassanak be egy-egy Magyarországon élő veszélyeztetett állatot megadott szempontok alapján egy ismertető plakát formájában. A plakáton szerepeltetni kellett az állat képét, természetvédelmi státuszát, rövid ismertetőjét, miért vált veszélyeztetetté, milyen környezettudatos magatartással tudnánk segíteni az életkörülményein. Nagyon szép és igényes munkák születtek, a plakátok készítői és olvasói egyaránt nagyon sok hasznos információval gazdagodtak.
Az alsó tagozatosok környezetvédelmi délutáni programja (április 27.) igazán sokszínű és élvezetes játékos tanulást biztosított a résztvevők számára. A tanító nénik egy-egy állomáson várták az osztályokat jobbnál jobb feladatokkal: Keresd a választ! – Kísérletek – Egészségvédelem kicsiknek – Puzzle – Játékos szelektív szemétgyűjtés – Horgászás.
Az iskola alsó folyosóján „Virágkiállítás” (különböző anyagokból készült virágok bemutatója) és a „Szemétből hasznosat” pályázat munkáinak kiállítása volt megtekinthető, az udvaron pedig minden osztály beültetett egy virágládát virágpalántákkal, s természetesen vállalták azoknak további gondozását is.
„Semmi varázslat – csak fizika!” címmel Daniné Prohászka Ildikó irányításával és a 7. évfolyam tanulóinak segítségével kísérleteket mutattak be április 27-én délután az iskola fizika termében. A lelkes kis csapat (Nagy Botond, Kopasz Nikolett, Telek Dorina, Vékás Zsolt, Varga Richárd, Frank Máté, Gera Norbert, Halász Kitti, Sováczki Dominik, Vékás Daniella) izgalommal készültek a bemutatóra, mely igazán jól sikerült mindenki számára.Három hetedikes tanuló (Frank Máté, Gera Norbert, Nagy Botond) különösen kiemelkedő munkát végzett azzal, hogy saját maguk állították össze kísérleti berendezésüket és mutatták be működését a kicsik és nagyok ámulására. A program sikerességét bizonyítja egy-két tanulói vélemény is:
„Nekem ez a fizika bemutató nagyon tetszett. Az elején azt hittem, hogy ez varázslat, de minden kiderült, hogy ez fizika. A kedvencem a gémkapcsos kísérlet volt. Azt hittem, hogy öt darab fér a vízzel telt pohárba, de sokkal több fért bele.” (Nagy Manó 5.b)
„Nekem nagyon tetszett, örültem, hogy sokan eljöttek. Nekem az volt a legjobb, hogy a többiekkel együtt a saját kísérleteimet is bemutathattam.” (Frank Máté 7.b)
„Nagyon érdekes tud lenni a fizika, sok mindent lehet tanulni belőle. Érdekes kísérleteket tudunk elvégezni, rájöhetünk dolgokra, hogy miért úgy működnek. Sokan nehéznek tartják a fizikát, pedig nem nehéz csak érteni kell, és máris kedvenc tantárgy lesz. … Nagyon jó kis délutáni program volt.” (Kopasz Nikolett 7.a)
Ugyanezen a délutánon Bitterné Benkó Ilona és Szűcsné Gera Julianna egy játékos természetismereti vetélkedőt állított össze a felső tagozatos osztályok háromfős csapatai számára. A tárgyi tudást és kreativitást igénylő feladatok tetszést arattak a résztvevők körében. A legsikeresebben a 7.a, a 7.b és a 6.b csapata teljesített a vetélkedőn, de mindenki hasznos ismeretekkel és jó kedvvel térhetett haza.
A témahét zárásaként iskolánk igazgatónője megköszönte a tanárok és a diákok lelkes részvételét a programsorozatban, s kiosztotta az okleveleket és az emléklapokat a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákoknak.
Az alsó tagozatos „környezetvédelmi délutánon” legsikeresebben szerepelt osztályok emléklapot kaptak: 1.a, 1.b, 4.a, 4.b.
Az „ötletbörze hulladékból” pályázatra elkészített alkotások közül évfolyamonként egy-egy különdíjat osztottak ki: Csányi Rebeka (2.o.), Gyuris Fruzsina (3.o.), Szalma Gréta (4.o.). Különdíjat kapott a 4.a osztály a közös munkáért.
A felső tagozatos természetismereti vetélkedő díjazottjai:
- helyezés – 7.a (Urbán Vanessza, Széll Bence, Zsom Lajos) csapat és 7.b (Farkas Fanni, Kelsch Fanni, Kőszegi Vivien) csapat egyenlő pontszámmal
III. helyezés – 6.b (Kónya Eszter, Tetlák Abigél, Zöldi Erika) csapat
Digitális plakát készítésében ötletes tervezésért és kivitelezésért dicséretben részesült: Polgár Benedikta (5.b), Rácz Balázs (6.a), Maksa Kamilla (7.b), Veres Ádám (8.a).
Minden tanuló kapott egy-egy almát, valamint az osztályok kaptak egy-egy szép cserepes virágot, melynek további gondozása a gyerekek feladata.
Mindannyian bízunk abban, hogy ezzel az egy héten át tartó iskolai programmal tettünk valamit a Föld megóvásáért. Tudjuk azt is, hogy környezetünk védelme nemcsak egyhetes feladat, hanem egy teljes életen át tartó környezettudatos életmódot igényel minden földlakótól.
Doszpod Endréné