A Szent István Katolikus Általános Iskolában a nyári vakáció idejére a gyerekzsivajt felváltotta a hol diszkrét, hol nagyon is fülsüketítő munkazaj. Feszített tempóban dolgoztak emberek a lámpatestek, az ablakok cseréjén, a fűtés korszerűsítésén, napelemek telepítésén, a homlokzati szigetelés kialakításán. Munkájuk eredményessége már a szeptemberi becsöngetés idején megmutatkozott, iskolánk látványos változáson ment keresztül.

Az első őszi hónap folyamán még utómunkálatok zajlottak, de szeptember végére a kivitelező vállalkozók kivonultak a területről, így tanulóink újra birtokba vehették az épület és az udvar egészét.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Csongrád Megyei Közgyűlés koordinálásával megvalósult beruházás záró epizódja az október 4-i iskolaátadó ünnepség volt. A verőfényes, kellemes hangulatú őszi napon intézményünk diákjai, pedagógusai, technikai dolgozói azon munkálkodtak, hogy méltó körülményeket teremtsenek e kiemelt eseményhez. A program kezdetén Barna Károlyné, intézményünk házigazdája köszöntötte meghívott vendégeinket, majd Barna Károly, településünk polgármestere értékelte a megvalósult fejlesztést. Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke ünnepi beszédében elismerően nyilatkozott az önkormányzatnak a project előkészítésében és kivitelezésben végzett munkájáról. A 4. és a 6. osztályok képviselői – a zsombói Boróka Néptáncegyüttessel kiegészülve – Idővarázs címmel egy rövid jelenetet adtak elő. Az intézmény átadását szimbolizáló szalagátvágást követően Sutka István, plébániai kormányzó megáldotta az épületet és az iskolánk védőszentjét, Szent Istvánt ábrázoló ikonfestményt, mely Horváthné Bazsó Irén ikonfestő felajánlása révén díszíteni fogja kiemelt belső terünket.  A program befejezéseként Barna Károlyné igazgatóasszony mutatta be vendégeinknek a megújult intézményt.

Az ünnepség során több alkalommal hallhattuk a Gyertyaláng kórus tagjainak magas színvonalú előadását, mely hozzájárult az emelkedett hangulat megteremtéséhez.

Az eseménnyel hivatalosan is lezárult az a nagyszabású korszerűsítés, mely a mindennapi oktató-nevelő munkában hozott minőségi előrelépést diáknak és pedagógusnak egyaránt.