2022. október 5-én (szerdán) felkerekedtünk iskolánk 20 fős gyerekcsapatával – akik a tavalyi próbatételeken a legtöbb bélyegzőt gyűjtötték – és meglátogattuk a világhíres Gombos Harangöntőműhelyt Őrbottyánban és a szintén különleges Nemzeti Botanikus Kertet Vácrátóton.
Az apropója pedig az volt utunknak, hogy a tanévnyitókor felszentelt iskolaharangunkat az a Szlezák László öntötte 1934-ben, akinek harangöntő tudományát és becsületességét Gombos Miklós örökölte, hiszen nevelőapja volt Gombos Lajosnak, Miklós édesapjának. A magyar harangok Őrbottyánban születnek, hiszen itt működik Magyarország egyetlen harangöntő családi manufaktúrája. Gombos Miklós és fia, Ferenc alkotásai nap mint nap megkondulnak egész Magyarország területén, sőt tőlünk több ezer kilométerre is, Oroszországtól Kamerunig, Tanzániától a Vatikánig.
A mester kis maketten mutatta be nekünk a több száz kilós harangok készítését családi házának és műhelyének udvarában, ahol a kerítés tövében már kissé sérült, nyugdíjazott példányok között haladtunk el. Mindegyiknek megvan a maga saját története, van, amelyik 200 éves.
A harangkészítés első lépéseként kiszámolom és megrajzolom a harang alakját, profilját, majd kivágok két sablont, egyet a külső, egyet a belső részhez. – mesélte az idős mester. Ezt követően kezdődik az öntőforma készítése. Ez agyagból készül. Az első sablon alá kerül a belső forma, a mag, amire ráhelyezi a második részt, az álharangot. Ezt viasszal vonja be, majd elhelyezi rajta a mintákat, díszeket, feliratokat, szintén viaszból. A viaszdíszítésre több agyagréteg kerül, ez a harmadik rész, a köpeny. Matrjoska-babához hasonló módon kerülnek egymásba a rétegek és formák. Amikor a köpeny elég vastag, kiégeti a formát, a viasz kiég, s megmarad a harang negatívja. Ezután szét lehet szedni a formát, az álharang is eltávolítható. A köpeny visszakerül a magra, a belseje már üreges, tehát bele lehet önteni a folyékony fémet. A harang ón-réz ötvözetből készül, ettől időtálló, strapabíró és harmonikus, jól csengő-bongó lesz a többnyire templomtornyokba kerülő időt jelző, misére hívó, ifjú házasokat kihirdető, halottakat utolsó útjára kísérő, vihart, árvizet, tüzet vagy bajt jelző zenélő szerkezet. Vannak templomok, ahol több harang is lakik, ezeknek össze kell csengeniük, hiszen az együtt zengés teremt harmóniát a településen és az emberek lelkében.
A műhelybe lépve megcsapta orrunkat a faszén és az olvasztott fém jellegzetes illata. A kiégetés hőjét még sugározták a formálódó agyagkupolák, a két égetőkemence szomszédságában. Egy fizikai kísérletet is végezhettünk a gyerekekkel (Daniné Ildikó néni nagy örömére): egy egyszerű csiga segítségével láncon könnyedén felemelhettük a többmázsás harangot (emelőkar elve), amelyen már az utolsó simításokat – csiszolást, fényezést – végezték, hogy teherautón szállítva végső szolgálati helyére érkezzen és messzire hangzóan hirdesse Isten dicsőségét egy távoli település templomtornyában. Egy kisebb műhelybe átsétálva láthattuk, hogy hogyan készítik a harangköpeny díszítését. Ezt méhviaszlapocskákból kivágott mintákból és betűkből alkotják. A református templomi harangon kehelyminta, a katolikuson pedig legtöbbször Szűz Mária, Szent József és más szent figurája látható a feliraton kívül. Finom és gyakorlott női kéz metszette a viaszlapocskákat. Majd egy ónrúd került elő, amelynek hajlítás közben hallható cincogásával ellenőriztük, hogy nem hamisítvány. Megtudtuk, hogy a tiszta ón cincog – mint egy kisegér – a hajlítás során, így lehet megtudni, hogy a drága pénzen megvásárolt és messziföldről idehozott szállítmány felhasználható-e az öntéshez, hogy a készülő remekmű meg ne repedjen. Az emberi haj pedig nem babonából szükséges a harangkészítéshez.
A közeli fodrásztól hozom, úgyis csak kidobná – tudtuk meg Miklós bácsitól. Úgy működik – folytatta, mint a vas a betonban; összetartja az egészet. Nem repedezik meg, és pórusos lesz. Azokon keresztül tud a forma lélegezni és a keletkező gázok így tudnak eltávozni öntéskor, mert – mint közismert -, az emberi haj csöves szerkezetű, és azon keresztül illannak el a fémből a gázok. Ez már a föld alatt történik az öntőgödörben. Ott hűl ki a kész harang, van, hogy több napig, hónapig (a nagyságtól függően) is, aztán kiássuk. Hát, röviden így születik egy-egy darab, van úgy, hogy 6 hónapon keresztül – fejezte be mondandóját a dolgoskezű szakember. „El kell ahhoz temetni, hogy újjászülethessen!”
Ezután átruccantunk Vácrátótra, ahol délután 1 órakor kezdtük meg lágy, őszi napsütésben sétánkat a vácrátóti arborétumban. Egy kedves és jól felkészült vezetővel ízleltük meg a vadsóska sós, savanykás levelét, csodáltuk meg a mesterséges vízeséseket és bújtunk át az alagúton, pihentünk meg a lótuszvirágokkal dúsan benőtt tó partján a kerti padokon. Kísérletet is végeztünk a természetes vízlepergetéssel kapcsolatban. A lótuszlevélre vizesflakonból vizet öntöttünk, amely vízcseppgombócként lefutott a mélybe, anélkül, hogy a levél átázott volna. A vízimalom teraszán vidáman fotózkodtunk, majd a párás levegőjű pálmaházon átsétálva néztük meg Vigyázó Sándor gróf kastélyát és gazdatisztjei házának verandáján ettünk a frissen készült kenyérlángosból. Hazafelé az úton a buszon a „Már messze szól az estharang…” kezdetű dalt énekeltük kánonban, majd vidám dalokat idéztünk fel István atyával, Ildikó néni és Mónika néni társaságában régmúlt táborozásokra emlékezve. Megtanultuk a „János bácsi a csatában-t” és hosszú percekig zengtük folyamatosan énekelve a „Somvirág” kezdetű kiránduló nótát.
Estefelé értünk jó hangulatban, kissé elfáradva haza. Köszönjük az élménydús napot Lindholm-Csányi Eszternek, Nagymihály Tündének, Daniné Prohászka Ildikónak, Sutka István plébános atyának, Barna Károlynak és Barnáné Mónika néninek, valamint Kormányos Árpád buszsofőrnek, aki nagylelkű felajánlásával lehetővé tette, hogy a jutalomkirándulás megvalósuljon.
Köszönjük a szatymazi Szent István Katolikus Általános Iskola, a „Szatymazi általános iskolás gyermekekért” Alapítvány, valamint anonim adományozóink támogatását!
