A költészet napja alkalmából a felső tagozatos tanulók egy rendhagyó szorgalmi feladatot kaptak irodalomból. Kedvenc versüket szavalhatták el egy videó felvételen.

Természetesen mindenki megkapta az ötöst a lelkes munkájáért. A beküldött felvételek közül a legjobb tíz előadást szeretnénk a nagyközönséggel is megosztani. Szavalók névsora: Balogh Vivien (7.a), Bartók Dániel (7.a), Dékány Patrik (7.a), Dohány Eszter (8.a), Kis Blanka (5.a), Maróti Levente (5.b), Radnai Lilla (5.a), Szilasi Karina (5.a), Vékes Fanni (5.b), Zsoldos András (7.a)

 

Gondolatok a költészet napjára

Itt az idei didergős tavaszunk. Talán a világot fenyegető kór még a kikeletet is képes elriasztani?

Reménykedjünk, hogy április 11-e, a költészet napja, a líra ünnepe véget vet a zord időnek.

A természetnek is úgy kell a napfény és a tavaszi zápor, („fűszere a földnek”) mint az ember lelkének a művészet. A költészet pótolhatatlan fűszere az emberi léleknek. Lehet ugyan nélküle is élni, de létünk sivárabb, színtelenebb lenne.

A költészet napja József Attila születésnapja is, tehát illő, hogy az ő gondolatait idézzem a költészet fontosságáról. Nagy költőnk így fogalmaz: „Nem szükséges, hogy én írjak verset,

de úgy látszik, szükséges, hogy vers

íródjék, különben meggörbülne a világ

gyémánttengelye.”

 

Elgondolkodtató, miért bánunk manapság oly mostohán a lírai művekkel, miért nem látjuk meg benne a szépet, a nemeset, az értéket. Miért hagyjuk, hogy elvakítson az értéktelen, talmi csillogás, szemfényvesztés?

Pedig most is olyan zaklatott időket élünk, amikor az embernek nagy szüksége lenne lelki iránytűre.

Szükségünk lenne a bezárt világunkba beengedni a léleksimogató szépséget, a gyógyírt, a vigaszt.

Egy gyönyörű vers szinte észrevétlenül képes hatalmába keríteni az olvasót, hallgatót. Ritmusával, lüktetésével benyomul a tudatba, különleges szóképein átsejlő gondolataival lelkesít, sebez, vagy éppen megnyugtat. Olykor tükröt tart, amelyben megpillanthatjuk gyengeségeinket, félelmeinket, vágyainkat.

Arra is érdemes gondolnunk ezen a napon, hogy milyen szerencsések vagyunk, hiszen számtalan költőóriással áldott meg minket a sors, akik a csodálatos és különleges magyar anyanyelvünkön alkottak és alkotnak ma is. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy egy idegen nyelven íródott mű magyar fordításban mennyivel szebb, hangulatosabb, kifejezőbb. (Természetesen ez a zseniális fordítót is dicséri)

Engedjük hát, hogy megérintsék szívünket a magyar költészet gyöngyszemei. Ehhez nem is kell ünnepi alkalom. A saját irodalmi szentélyünkbe bármikor beléphetünk és belefeledkezhetünk nagy költőink gondolataiba.  A vers nekünk és rólunk szól, ne zárjuk ki az életünkből.

S ahogy ezt József Attila találóan megfogalmazta: „ Szállj költemény, szólj költemény

Mindenkihez külön-külön,

Hogy élünk ám és van remény,

Van idő, csípjük hát fülön.”

 Lindholm-Csányi Eszter