A várva várt nap!

2018. április 16-án reggeli fél ötkor indultunk el egy újabb tanulmányi kirándulásra Erdélybe. Alig utaztunk egy órát, már meg is érkeztünk Nagylakra, a határátkelőhelyre. Gyors okmányellenőrzés után már is Romániában voltunk. Első megállónk Arad volt, ahol megkoszorúztuk a vértanúk tiszteletére emelt szobrot, és meghallgattuk a fiúk tolmácsolásában utolsó gondolataikat. Következő megállónk Marosillye volt, ahol Bethlen Gáborra emlékeztünk. Innen Déva várához igyekeztünk, ahol nemcsak a várépítés hőskoráról beszéltünk, hanem meghallgattuk Kőmíves Kelemen történetét is. Nagyszeben és a Fogarasi-havasok mesebeli látványa örökre bevésődött emlékezetünkbe. Este 7-kor megérkeztünk a szállásra, ahol finom vacsorával vártak bennünket. A következő nap már nyakunkba is vettük Erdélyországot idegenvezetőnk irányításával. Eljutottunk Gyimesbe, az ezeréves határhoz, a Szent Anna-tóhoz, ahol hiába vártuk a medvét. Megismerkedtünk az Apor-lányok „feredőjével”, a különleges források történetével is. Sikerült egy kopjafát is vinnünk magunkkal, amelyet Nyergestetőn ünnepélyes keretek között felavattunk. Kirándulásunk kedves színfoltja volt az árkosi diákokkal való találkozás. Az ismerkedés első pillanatai után a focipálya felé vették az irányt a diákok, és rögtön elkezdődött a barátságos mérkőzés. Az esti táncház és a tábortűz barátságokat alapozott meg, amelyek a technika segítségével tovább élnek. A történelmi ismerteken túl bepillantást nyertünk Háromszék népi hagyományairól is. Csernáton és Árkoson interaktív múzeumlátogatáson vettünk részt,ahol a helyi muzeológusok kalauzoltak bennünket. Az utolsó nap is korán indultunk, hiszen hosszú volt az út hazafelé is. Megálltunk Segesváron, ahol egy középkori kincses várossal ismerkedtünk meg. Gyorsan felfutottunk a 172 diáklépcsőn- no meg vissza-, megcsodáltuk a középkori város tornyait, és a híres-hírhedt Drakula gróf házát. Innen már csak messziről integettünk a hétfőn reggel először látott tájnak. Ez az öt napos kirándulás mindnyájunk számára felejthetetlen élményeket adott, megerősített bennünket abban, hogy a határok nem választhatják szét a magyarságot, bármilyen messze is élünk kilométerben egymástól. Köszönjük  a lehetőséget az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul pályázatának.

Farkas-Cs Etelka
Horváthné Bodor Margit

 

Értékelő óra

Az értékelő órára 2018. május 4-én került sor, ahol kötetlen beszélgetés formájában  mindenki elmondhatta legkedvesebb élményét. A kirándulás előtt megírt „ Mit várok a kirándulástól” című kis fogalmazások után elkészültek az Élményeim beszámolók. A gyerekek fontosnak tartották elmondani pozitív benyomásaikat az erdélyi emberekről. Mindenki hozta a fényképeket, videókat, és ezek segítségével elevenítettük fel az öt nap eseményeit. Jó volt hallani az emlékezetes eseményekről, és viszontlátni a gyönyörű tájakat.

Játékos formában idéztük meg a helyeket, neveket, eseményeket, amelyekre szívesen fogunk emlékezni. Az értékelő órán a diákoknak lehetőségük volt, hogy a tankönyvi ismereteiket és a valóságban megélt élményeiket rendszerezzék.

Erre  a beszélgetős órára a tanulmányi kiránduláson részt vett tanulókon kívül meghívtunk alsóbb évfolyamosokat, bízva abban, hogy ők is kedvet kapnak egy ilyen program megvalósításához.