Kedves naplóm!
Augusztus 12-dikén végre eljött a várva-várt nap és megindultunk a fonyódligeti Erzsébet-táborba. A korai indulásnak köszönhetően még ebéd előtt elfoglalhattuk a szobáinkat, ebéd után pedig azonnal belevetettük magunkat a közel 30 fokos Balatonba. Este megnyitottuk a tábort hivatalosan is: felvontuk a zászlót, sárgaindulót tanultunk és skandáltunk, hiszen idén a sárga csapatba kerültünk és nyitóceremónián ünnepeltünk, illetve buliztunk.
Hétfőtől csütörtökig számtalan program várt ránk: sárkányhajóztunk (imádtuk!), vízi kalandparkban játszottunk, trambulinoztunk, lézerharcoztunk, sétahajókáztunk, láthattunk lovasíjász-bemutatót, a Bátrak Ligájában kipróbálhattunk számos érdekes sportot, de volt olyan is, hogy ameddig a „kicsik” közlekedésbiztonsági programon vettek részt, a „nagyok” drogprevenciós előadást hallgattak (tátott szájjal!). A programok között jókat fürödtünk a Balatonban, no meg gömbölyödtünk szépen a napi ötszöri étkezésnek és a nagy népszerűségnek örvendő tábori büfének köszönhetően. Estére mindig jutott valami különlegesség: táncház, színházi előadás, Nemadomfel Együttes, Rácz Gergő koncert, az elmaradhatatlan zenés-éneklős tábortűz, no meg a záróceremónia és buli utolsó este.
Félve, de őszintén írom le, kedves naplóm, hogy a tábor „csak” annyira volt jó, hogy alig akadt valaki, aki péntek reggel haza akart indulni. Az biztos, hogy tele vagyunk életre szóló élményekkel, na és az sem kérdés, hogy máris várjuk, mikor mehetünk újra táborozni!
Utóirat: majd elfelejtettem, hogy a hazafelé vezető úton megálltunk megnézni a szép simontornyai várat és ami legalább annyira tetszett: fagyiztunk egy nagyot! Szóval mikor is lesz a következő tábor???