Több verseny végére került pont a Krúdy szakképző iskola szervezésében.
A 6.b osztályos lányokkal 1 csapattal neveztünk a kereskedelmi szakágban meghirdetett versenyre. Karácsonyi és Valentin napi kereskedelmi szokásokkal kapcsolatos kvízkérdésekre küldtünk be online feladatlapot. A csapat oklevelet kapott a munkájáért.

A tagok: Juhász Borbála, Baranyi Vivien, Dávid Jázmin.

A Gasztronómia Ifjú Nagykövetei versenyre a korábbi években is készültek csapataink, kiemelkedő sikerrel. Az idei 2 csapat a 6.b osztály tagjaiból állt. Az első online fordulót mindkét csapat sikeresen teljesítette.

A második fordulót 2026.03.16-án a helyszínen rendezte meg az iskola, ide a Girl Power csapattal érkeztünk. Rendkívül változatos feladatokat kaptak a lányok, a konyhai ismereteiket csillogtatták. A magyar és nemzetközi konyha jellemző ételeiből és italaiból számot adtak, továbbá éttermi etikett, termékek és konyhai eszközök felismerése, kóstolás.

Március 17-én az eredményhirdetésen a csapatunk 15 csapatból a második helyezettnek szóló elismerést és gratulációkat fogadhatta.

Az iskola a rendezvény végén sütizéssel köszönte meg a résztvevőknek a sok kitartó munkát.

Szívből gratulálok a csapatoknak, büszke vagyok Rátok!

A csapatok:
Szatymazi gasztrobrigád: Nagy Viktória, Darabos Larissza, Rózsa Anna, emléklapot kaptak.
Power Girl csapat: Juhász Borbála, Baranyi Vivien, Dávid Jázmin.

Felkészítő tanár: Bitterné Benkó Ilona