Ebben a tanévben egy új kezdeményezés indult iskolánkban, mely lehetővé tette, hogy ne csak a tanterem falai között ismerjük meg a történelem rejtett titkait. Először február 22-én indultuk el Anasztázia hercegnő titkait keresni. A TERROR HÁZA MÚZEUM hirdette meg programjában a 7. és 8. osztályos tanulók számára a rendhagyó történelemórát. Olyan tanulókkal érkeztünk Budapestre, akik tanulmányi munkájukkal, magatartásukkal illetve a történelem iránti érdeklődésükkel megérdemelték ezt a lehetőséget. Egy olyan órának lehettünk részesei, ahol a legenda és a valóság határait feszegette az előadó. Minden diák feszült figyelemmel hallgatta azt a sok érdekes tényt, amelyeket az iskolai tanórán csak éppen érinteni van időnk. A kellemes délelőttöt egy pesti sétával tettük még érdekesebbé.
Majd folytatódott március 12-én a Magyar Nemzeti Múzeumba. Ezen a napon a 4. és 5. osztályosokat karoltuk fel, hiszen már ők is tanulnak, olvasnak a magyar történelem meghatározó eseményeiről. A múzeum a március 15-i eseményekhez kapcsolódóan szervezte a programot. A délelőtt folyamán megcsodálhattuk a felújított múzeumot és kiállításait. Sokan itt láttuk először a maga valós szépségében a koronázási palástot. A délután egy történelmi ismertetővel indult, majd egy színházi előadásba csöppentünk. Elmondhattuk együtt a Nemzeti dalt, és azt is megtudtuk, hogy Petőfi miért nem szavalhatta el itt a versét. A kézműves foglalkozáson a lányok pártát, a fiúk csákót készítettek.
A Duna-parti séta után érkeztünk meg a pályaudvarra, ahol is megtudtuk, 10 kilométert gyalogoltunk aznap.