A tanév első hetében iskolánk Szent István hete valósult meg, amely több programot is magába foglalt. A témahét keretében minden osztály elkészítette kulcsát, amelyből kiállítás készült a tanévnyitó szentmisére, valamint kirándulások sora vette kezdetét a héten.

A második és a harmadik osztályos tanulók Szegedre kirándult és meglátogatta a Fogadalmi templomot, ismertebb nevén a Szegedi Dóm templomot.
Bár a szomszédban van ez a kivételes épület, volt, aki elsőre látogatott el ide, mások már noha jártak a Dóm Téren illetve a templomban, mindig új élményekkel gazdagodhatnak ilyenkor. A kirándulás máris izgalmas volt, hiszen a tanulók vonattal utaztak Szegedre, ahol egy kellemes séta következett a templomig. A sok érdekesség mellett, amelyet megtudtunk az épületről, a harang hangját is meghallgathattuk. A templom megismerése és megcsodálása mellett egy izgalmas kihívás is színesítette az élményt: a templom tornya és a felfelé vezető út. A lépcsőzés fáradalma kifizetődött, hiszen Szeged csodás látképe tárult a szemünk elé a magasban.

Nemcsak a második osztály, hanem az elsősök is kirándultak a témahét keretében. Habár, nekik nem kellett vonatra szállni, egy kellemes séta vezetett községünk templomához, a Szent István Király-templomhoz. Itt István atya fogadta iskolánk legifjabb diákjait, hogy Szent István, iskolánk névadójának, életét jobban megismerhessék. Mindemellett a templomról is érdekes információkkal gazdagodhattak a tanulók. Megcsodálhatták a templom orgonájának hangját, amelyen István atya játszott az elsőseinknek.

A kirándulások rövid, mégis élményteliek voltak, amelyek megalapozták a tudás- és kalandvágyat iskolánk alsó tagozatos diákjaiban.