Január 18-a a hóember világnapja s habár az elmúlt években kevés hót hozott a tél, iskolánk diákjai elhozták a havat, a hóembert és a varázslatot az épület falai közé. Fordulatos és szeretettel megtöltött meséket írtak egy hóember főszereplésével, volt aki művét rajzzal illusztrálta. Összesen 27 diák versenyzett 14 mesével, amelyek mindegyike elvarázsolta a zsűri tagjait (Doszpod Endrénét, Gergely Violát és Rácz Andreát). Az eredményhirdetésen a versenyzők mellett barátok, tanárok és tanítók is részt vettek, együtt izgultak és csodálták a műveket az alkotóikkal együtt. Az eseményt iskolánk igazgatója, Barna Károlyné, nyitotta meg dicsérő szavaival, miután végigolvasta az összes mesét.

 

Mivel a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, a hagyományos dobogós helyezések helyett 7 mesét és azok alkotóit emeltük ki:

Gárgyán Eliza 7.a osztályos tanuló “A hóember” című meséjéért a legmodernebb-nek járó oklevelet vihette haza.

Csányi Dávid és Fekete Martin 5.a osztályos tanulók “A csodálatos hóember” című meséjükért a legmesésebb-nek járó oklevelet vihették haza.

Farkas Renáta és Varga Gréta 4.b osztályos tanulók “A Szeretettel teli hóember” című meséjükért a legvarázslatosabb-nak járó oklevelet vihették haza.

Koltai Kamilla, Radnai Gréti és Szabó Janka 4.a osztályos tanulók “Bob és Szédi kalandja” című meséjükért a legaranyosabb-nak járó oklevelet vihették haza.

Görbe Zselyke Sarolt 4.b osztályos tanuló “Az életre kelt hóember” című meséjéért a legösszeszedettebb-nek járó oklevelet vihette haza.

Borbély Levente és Kondász Levente 4. a osztályos tanulók “Fran, a hóember karácsonya” című meséjükért a legrémisztőbb-nek járó oklevelet vihették haza.

Gerlach Benett, Lengyel Bálint és Polgár Richárd 4.a osztályos tanulók “A hóember és a tündér vára” című meséjükért a legkidolgozottabb-nak járó oklevelet vihették haza.

Ménesi Zsombor 4.a osztályos tanuló “A furfangos karácsony” című meséjéért a legfordulatosabb-nak járó oklevelet vihette haza.

 

Természetesen az oklevél mellől nem maradhatott el az ajándék sem. Aki nem kapott oklevelet, a részvételéért, és hogy szebbé tette a világot egy kedves történettel, emléklappal és egy kis ajándékkal gazdagodott. Az eredmények kihirdetésével együtt a munkákból kiállítás nyílt iskolánk földszintjén.

A kiállítás 2025. február 3. és 7. között megtekinthető a szülők és érdeklődők számára reggel 7 és 8 óra között, valamint délután 2 és 3 óra között. Kérünk mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a nyitvatartást, hogy az iskolában a tanulás zavartalanul működhessen. Együttműködésüket köszönjük! Várjuk Önöket sok szeretettel!

“A hóember – a szeretet ikonja – hozza meg a zord időben a mosolyt az emberek arcára.”