Iskolánk könyvtára idén tavasszal rendezett Lego figura összeépítő versenyt alsó tagozatosaink számára. Már alsó tagozatban nagy hangsúlyt kap az együttműködés, a koncentráció és a kitartás fejlesztése, amely készségek elengedhetetlenek egy ilyen verseny alkalmával.
A tanulók párokban jelentkezhettek a megmérettetésre, feladatuk pedig egy Lego figura pontos összerakása volt minél kevesebb idő alatt. Az összeépítést pontos leírás segítette, ennek alapján tudtak dolgozni versenyzőink. A három leggyorsabb csapat került fel a dobogóra a kiélezett küzdelem után, a helyezések perceken múltak.

Helyezettek:
– Fogas Benedek és Tanács Patrik 4.b osztályos tanulók az első helyezést vihették haza, mivel ők voltak a leggyorsabbak, mindössze 19 perc 15 másodperc alatt építették össze a figurát.
– Második helyezést értek el Görbe Álmos Attila és Kónya Jázmin 2.a osztályos tanulók, akik pár perccel később, 21 perc 45 másodperc alatt teljesítették a feladatot.
– Harmadik helyen végeztek Lippai Áron és Tót Dávid József 4.b osztályos tanulók, akik 22 perc és 40 másodperc alatt fejezték be a figurájukat.

Akik oklevél nélkül távoztak a versenyről sem csüggedtek, a részvételért emléklap, cukorka és egy kis ajándék várta őket.
Gratulálunk a győzteseknek és köszönjük Mindenkinek a részvételt!