A Forráskúti körzet hitoktatói minden évben találkozási lehetőséget biztosítanak a hittanos gyerekeknek. A témánk az imádság volt ezen az alkalmon.
Öt település fiataljai 3.-tól 7. osztályig érkeztek, egy közös lelki napra. Idén Forráskút volt a helyszínünk, a művelődési ház és a templom megtelt Forráskút, Üllés, Zsombó, Szatymaz, Bordány hittanosaival, akik az esős idő ellenére 100 fős létszámot meghaladóan érdeklődtek.
Szatymaz hittanosai 27 fővel vettek részt, két szülő is kísért minket, akik segítségünkre voltak a program során.
Közös és csoportos ismerkedős játékokat játszottunk, egy-egy percben a kedvenc ételüket, a sulis ügyeket és a nyári szüneti terveket is megtárgyalták a diákok. Mi pedagógusok is kicsit kötetlenebb környezetben is együtt lehettünk a gyerekekkel, amely során kölcsönösen új dolgokat ismertünk meg a másikban.
Hat állomást jártak végig a csoportok: Mária imákról, az imatípusokról kaptak ismeretet a gyerekek, amely során az ima testhelyzeteivel is ismerkedtek interaktívan.
Az énekes állomáson gitáros kísérettel tanultak Mária éneket, hittanos dalokat. Szent Ágoston szerint: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik.” Éneklés közben a szívünk teljesen kitárul Isten felé. A szép éneklés felemel. Aki szeret, az énekel. Az ének ugyanis a szív örvendezésének a jele.
„Szépen énekeljetek, ujjongva!”
A csend-állomáson a zajmentesség előnyeiről, hátrányairól osztották meg a véleményüket a gyerekek, csengő-csenő játékkal próbálták ki ügyességüket.
A nagy érdeklődésnek mi, hitoktatók szívből örültünk, az önkéntes segítők és pedagógusok segítségével és a Szentlélek egész napos áldásával éltük meg a napot. Milyen jó volt a Jézussal találkozni a nap végén, lelki terheinket letenni a szentgyónásban.
Köszönet a családoknak a harapnivalóért: finom pogácsáért és gyümölcsökért, amit a szünetben elfogyasztottak a gyerekek!
Köszönet Alexa János atyának a gyóntatásért, Olasz Attila atyának pedig, azért hogy gyerekeknek segített érteni, átélni a szentségimádást. Ezt a lelki napot nemcsak a finom pizza koronázta, az is, hogy új barátságok születtek a gyerekek között-telefonmentesen!
Segítőink Barna Károlyné Mónika néni, Kopasz György, a Gyertyaláng énekkar vezetője, Kormosné Molnár Gyöngyi hitoktató tanár néni, Zomboriné Őze Edit tanító néni és hitoktató.
Köszönjük Bukta Barbarának és Tóth Godó Ritának támogató jelenlétüket!