Hosszú heteken át foglalkoztak Shel Silverstein költő, karikaturista és zeneszerző munkásságával iskolánk vállalkozó kedvű diákjai és felkészítő tanáraik a sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola által szervezett A Light in the Attic angol nyelvű irodalmi verseny keretében.

Az első forduló során egy közel 200 oldalas verseskötetet kellett elolvasni a gyerekeknek, majd egy online, kvíz jellegű feladatsorban kellett a versek megismeréséről számot adniuk.

A második fordulóba a legjobb eredményt elérő diákok/csapatok jutottak tovább, ahol már egy alkotói feladat várta őket: egy Silverstein-vers szabadon választott formában történő feldolgozása. Herke Hanna és Juhász Borbála (6.b osztályos tanulók – felkészítő tanáruk: Pölösné Hudák Dóra) a Union for Children’s Rights című vers kapcsán transzparenseket készítettek és diáktüntetést forgattak, amelyet egy híradóba ágyazva és helyszíni riporttal kiegészítve tettek kerek egésszé. Király Laura és Miklós Lilien (7.a osztályos tanulók – felkészítő tanáruk: Pölösné Hudák Dóra) a Deaf Donald című verset filmesítették meg, melyben egy süketnéma kisfiú (őt Toldi Milán 7.a osztályos tanuló játszotta el) próbálja az érzéseit elmutogatni, megértetni. Dobó Viola és Kiss Norina Linett (6.a osztályos tanulók – felkészítő tanáruk: Gergely Kata Viola) a Hiccup Cure című alkotásból készítettek képregényt a versben fellelhető humort teljes mértékben visszaadva, hogy miként is szabadulhatunk meg a csuklástól.

A harmadik fordulóra összesen 65 tanuló készítette el és küldte be egyénileg/párban az összesen 40 pályamunkát, melyből a szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat. Ezek a döntőbe jutott tanulók Sándorfalván mutathatták be munkáikat, ahol egy tartalmas és élményekben gazdag program keretében vettek részt a verseny záróeseményén. A rendezvény nemcsak a versengésről szólt, hanem az angol nyelvű költészet közös felfedezéséről és megszerettetéséről is, akárcsak az egész verseny, melynek a fő célja az volt, hogy a diákok játékos, kreatív formában mélyüljenek el az angol nyelvű irodalomban.

A rendkívül sokszínű, döntőbe jutott pályamunkákról végül helyszíni szavazással döntöttek, s ennek értelmében bár a dobogóra nem állhattak fel a diákjaink, könyvjutalomban részesültek és mi így is rendkívül büszkék vagyunk rájuk. Nagyon sok időt áldoztak erre a versenyre, melyben nyelvi tudásukat, kreativitásukat, előadókészségüket és együttműködési képességeiket is fejleszthették. Kitartó munkájukért és felkészültségükért nekik és felkészítő tanáraiknak hatalmas elismerés!