Meghatottan és büszkén vettem részt a 2018. május 31-én (csütörtökön) Szegeden megrendezett Díjátadó Gálán, ahol iskolánk kiváló tanulója – Kormányos Viktor 7.b – a Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ által adományozott kitüntető elismerésben részesült.
Ezen a rendezvényen csak az vehetett részt, aki a 2017/18-as tanév során a POK és az Oktatási Hivatal által meghirdetett országos és megyei versenyeken kiemelkedő eredményt ért el.
Viktor ebben a tanévben is számos hazai és nemzetközi megmérettetésen bizonyította tehetségét a népdaléneklés terén. Követendő példa diáktársai előtt a felkészültsége, szorgalma és kitartása. Tiszteletreméltó a nemzeti értékeink ápolásában való tevékenysége.
Ezeket a sikereket Héjja Bella Emerencia tanárnővel való együttes munkálkodása segítségével érte el.
Szívből gratulálok a szatymazi Szent István Katolikus Általános Iskola minden dolgozója és tanulója nevében a kitüntetéséhez.
Szatymaz, 2018. június 08.
Barna Károlyné
igazgató