Az idei Mikulás teherautóval érkezett iskolánkba. Igen, igen, ilyen sok mindent hozott! Mindannyiunk örömére intézményünk udvarának fejlesztéséhez 5 db új kerti asztal- pad garnitúra beszerzésével sikerült hozzájárulnunk. A pénzügyi támogatást Alapítványunk biztosította. Udvarunk további szépítéséről már készülnek a látványtervek, amiket szintén megosztunk majd olvasóinkkal. Reméljük, hogy diákjaink mindennapi életterét igényes, esztétikus és nem utolsósorban hasznos bútorokkal sikerült gazdagítanunk.
A „Szatymazi általános iskolás gyermekekért” Alapítvány 2020. január 18-án, immár III. alkalommal rendezi meg jótékonysági farsangi jelmezbálját. Közkívánatra az idei bál a 20-as, 30-as évek világába repít bennünket. Szeretettel várjuk Önt és családját egy svédasztalos vacsorával egybekötött, jó hangulatú bálra! A rendezvény bevételével iskolánk diákjait támogatják. Jegyek még vásárolhatók az általános iskolában.