A Szeged-Csanádi Egyházmegye ötállomásos programsorozattal tisztelgett Bálint Sándor néprajzkutató emléke előtt halálának 41. évfordulóján.
A május 10-re tervezett emléknap előkészületei már februárban elkezdődtek, melynek részeként a 12-18 éves diákok körében vetélkedőt hirdetettek Bálint Sándor életműve témában. A vetélkedő egy kreatív projekt munkából (prezentációkészítés), egy játékos feladatsorból (interaktív szabadulószoba) és egy személyes jelenléttel megrendezett döntőből áll. Több mint ötven csapat jelentkezett, amelyből 17 jutott be a döntőbe. Büszkeséggel számolok be arról, hogy a Szent István Katolikus Általános Iskola – Dunai Domonkos, Flender Márk, Salánki Attila alkotta – csapata is a döntőig küzdötte magát.
A versenynek az alsóvárosi ferences kolostor adott otthont. Az emléknap Bálint Sándor mellszobrának koszorúzásával, az Alsóvárosi Ferences Plébánián megtartott megnyitóval vette kezdetét. A csapatok prezentációinak bemutatása a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett egész délután zajlott. Az egyházmegye távoli pontjairól is érkezett versenyzők nagyon erős mezőnyében dobogós helyezést nem ért el csapatunk, de a döntőbe jutás dicsőségével, a felkészülés során szerzett tudással, tapasztalással gazdagodva zártuk a vetélkedést.
A csapat jutalma egy szegedi élménynap, melynek tervezett programjai közt Bálint Sándor életének főbb szegedi helyszíneinek bejárása szerepel. (BTK Néprajz Tanszék, Szeged Alsóvárosi Tájház, Ferences templom és kolostor, Dóm toronylátogatás)