Mottó: Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?
Az iskolai nevelési programunkban kiemelt figyelmet fordítunk a fenntarthatósági témahét rendezvényeire.
A nevelőtestület a hét folyamán sokrétű, színes foglalkozásokat, programokat szervezett a tanítványoknak. Összekapcsoltuk a hétfői gondolatokkal, a tavaszi papírgyűjtéssel, a Teleház által szervezett 3D nyomtatók és robotika bemutatójával.
A programok egyik fő célja, a gyermekek öko-tudatos felnőttekké nevelése, a figyelmük ráirányítása a Föld erőforrásainak, állapotának megóvására, a gondolatok és tervek cselekvéssé formálása. Erről beszélt Áder János köztársasági elnök is a rendhagyó természetismereti előadásában. A veszélyforrások felismerése, a takarékossági lehetőségek felkutatása, a kialakult problémák elhárítása egyaránt a figyelmünk fókuszába került. Korosztálytól függően foglalkoztak vele a tanulók a tanítási órákon, és azon kívül is.
Faliújságok, rajzok, vízlábnyom plakátok, makettek készültek, kiállítást rendeztünk ezekből a munkákból. Az angol munkaközösség fordítóversenyt hirdetett a témával kapcsolatban.
A reál munkaközösség pedig a felsős osztályok közötti játékos vetélkedőt szervezett, ahol gyakorlati és elméleti feladatokban mérték össze a tudásukat, ügyességüket a gyerekek. Ezt a vetélkedőt a 6.b osztály tanulói nyerték meg, tagjai: Molnár Máté, Papp Bence, Gruber István.
Köszönjük valamennyi kollégánknak a lelkes közreműködést!
Bertók Mónika
Bitterné Benkó Ilona
Daniné Prohászka Ildikó
Doszpod Endréné
Hódi Hajnalka
Kecskés-Perovics Éva
Lindholm-Csányi Eszter
Pölösné Hudák Dóra
Szűcsné Gera Julianna