Március 30-án délután iskolánk humán munkaközössége angol nyelvű versmondó versenyt rendezett két kategóriában a 4.-5. és a 6.-7. évfolyamos tanulók számára.

A versenyt komoly felkészülés – verskiválasztás, értelmezés, memorizálás, kiejtésgyakorlás – előzte meg, ezért már a meghallgatáson résztvevő minden versenyzőt hatalmas dicséret illeti. Sajnos néhányan betegség miatt nem tudtak részt venni a rendezvényen, de még így is viszonylag magas létszámban jelentek meg a diákok. A 4.a osztályból hét fő (Bárdos Laura, Borbély Ferenc, Czékmán Hanna, Kádár-Német Gergő, Király Laura, Polgár Lia, Toldi Zsolt Márkó), az 5.a osztályból két fő (Ocskó Balázs, Tót Dániel), a 6.a osztályból két fő (Dankó Róbert, Molnár Kincső Csenge), a 7.a osztályból három fő (Kis Blanka, Kis Zoé Mária, Szarka Mirtill Jázmin), a 7.b osztályból három fő (Polgár Loretta, Posta Dorina, Vékes Fanni) mutathatta be versmondási készségét angol nyelven. A zsűri tagjai (Barna Károlyné, Doszpod Endréné, Lindholm-Csányi Eszter, Pölösné Hudák Dóra) igazán színvonalas és szívet melengető szavalatokat hallgathattak meg tanítványaink előadásában. A jó hangulatú versmondó verseny minden résztvevőjét egy ötössel és egy emléklappal, a dobogós helyezetteket pedig egy-egy szaktanári dicsérettel, oklevéllel és jelképes ajándékkal jutalmazta a munkaközösség. Az angol szakos felkészítő tanárnők számára pedig a munkájuk gyümölcse és a tanítványaik iránti büszkeség érzése volt az igazi jutalom.

A 4.-5. évfolyam helyezettjei:
I. Király Laura (4.a)
II. Ocskó Balázs (5.a)
III. Czékmán Hanna (4.a)

A 6.-7. évfolyam helyezettjei:
I. Szarka Mirtill Jázmin (7.a)
II. Polgár Loretta (7.b)
III. Kis Blanka (7.a)