Egy hamisítatlan téli reggelen, mikor az utak jégpályává változtak, és nem mellesleg a naptár péntek 13-át mutatott, maréknyi csapatommal és a lelkes Tetlák szülőkkel Ópusztaszer felé vettük az irányt.
E „kiruccanásunk” előkészületei októberig nyúlnak vissza, mikor nevezésünkkel kinyilvánítottuk részvételi szándékunkat a Csongrád Megyei Önkormányzat által szervezett „Legyél otthon a nemzeti értékekben” elnevezésű vetélkedőn. Ettől kezdve – szorgos felkészüléssel – egyre több információval bírtunk megyénk értékeit és hazánk hungarikumait illetően. A megmérettetés első két fordulójában mutatott teljesítményünk alapján a megye 23 versenyző csapata közül második helyezettként jutottunk a döntőbe.
A már említett január 13-án lebonyolított döntő a legjobb öt csapat versengéséről szólt. A rendkívül színvonalas rendezvénynek a Nemzeti Történeti Emlékpark adott otthont, zsűri bizottságának tagjai között pedig helyet foglalt Kakas Béla, a Csongrád megyei Közgyűlés elnöke, illetve Magyar Anna, a Csongrád Megyei Értéktár Bizottság elnöke is. A nyolcállomásos – végső rangsort kialakító – vetélkedés egyaránt kiterjedt irodalmi, történelmi, földrajzi vonatkozásokra, de megkövetelte tőlünk azt is, hogy felsoroljuk az Aranycsapat játékosait, valamint illatáról beazonosítsuk hagyományos fűszernövényeinket is.
A rendkívül szoros versenyben csapatunk a 3. helyen zárt. Az egyébként is élménydús nap végén megjutalmaztuk magunkat a Feszty-körkép részleteit csodáló félórával, majd eldöntöttük, hogy a jövő évi vetélkedőn is jelen is leszünk.
Rácz Andrea

Felkészítő tanár: Rácz Andrea