A gyerekek szívéhez az állatok, négylábú, vagy kétlábú kedvencek nagyon közel állnak védtelenségük, irántuk való kedvességük, ragaszkodásuk miatt. Kényeztethetik őket, vigyázhatnak rájuk, a róluk való gondoskodáson keresztül (is) tanulhatják meg a felelősséget.
Október 4-e Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója, aki ezen a napon költözött az égi hazába. Azt hirdette, mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő, élettelen.
Több csoda is fűzi őt az állatokhoz. Egy alkalommal a madarakhoz intézett prédikációjában inti a szárnyasokat, minden élőlényben a Teremtőt csodálta, dicsőítette.
Gubbióban járva egy garázdálkodó farkast szelídített meg, békített ki a város lakóival.

Nem is kellett kétszer mondani a lurkóknak, hozzanak plüsst a suliba!
Tesi órán a szlalom-futást gyakoroltuk velük, nagyot ugrottunk a segítségükkel. A 2.a és b osztályok együtt hallgatták a farkas megszelídítésének történetét, majd rajzot készítettek erről, néhányan kedvenc állatukat rajzolták le.
Technika órán Erdei Edit tanító néni kisfilmek által ismertette meg a diákokat a szent életével és az Állatok Világnapjának hagyományával. Ezután két, nekik kedves figurát: a rókát és a sünit alkották meg vágással, színezéssel, hajtogatással.
Kecskés Éva tanító néni a harmadikos napköziseknek szóban mesélte el Szent Ferenc és az állatok kapcsolatát, az interaktív táblán festményeket mutatott a történetekhez. Ezután a baglyok ragasztása következett, a szemük mignonpapírból volt, a tolluk krepp papírból. A képek, úszkáló térbeli halak alkotása mellett egy szókiegészítős feladattal lepte meg a negyedikes osztályokat. Összetett szavakat alkottak az állatok neveit beillesztve. Így a rejtvényben egészen új szavak születtek, kreatív módon: lópatkó, méhkaptár, nyúlcipő, szarvasgomba, békalencse… és még sok-sok kifejezés. A legkisebbek, az elsősök rajzórán Edit -és Éva nénivel az éhes állatkákat „etették meg” a nekik való elemózsiával, kirakót és rókát készítettek.
A matek sem maradhatott ki! 15 plüsst itattunk meg három és öt itatóból, megnéztük, hogyan férnek el. Persze a szünetben is elkísértek minket az udvarra!
A délután a 2.a-ban Szent Ferenc-mozival zárult. Jóságát, életének példáját követjük.

Köszönet a paraván elkészítéséért Kecskés Éva néninek és Erdei Edit néninek, a szünetekben mindig nézelődik egy-két diák, megcsodálva az alkotásokat. Köszönjük a jó hangulatú plüssös képeket Erdei Edit néninek.