Ha december eleje, akkor Adventfeszt! Az egyházi év kezdetén nagyon jó felütés egy olyan program, ami a jelen fiataljainak szól, akik a jövő felnőttjei lesznek.
TovábbA szatymazi Szent István Katolikus Általános Iskola a Dóm Látogatóközpont Betlehem-készítő pályázatába ismét bekapcsolódott.
TovábbFebruár 12-én rendezte meg a Házasság Hete rendezvénysorozat keretében a Karolina Iskola versmondó- és rajzversenyét. Ez az alkalom volt a nyolcadik az iskola életében. Minden évben egy idézet, gondolat adja meg a rendezvény irányvonalát. Az idei: ” A szeretet, ha tiszta szívből fakad, elkíséri az embert, amíg él.” Iskolánk alsó tagozata, 1-4. osztályig képviseltette magát…
TovábbJanuár 29-én ingyenes bábelőadáson vehettek részt első osztályosaink, a Lázár Ervin Program keretében. 9 órától kezdődött a műsor, alig fél óra alatt rendezték be a tornatermet a szereplők és segítőik.
TovábbAmilyen az almamáterébe visszatérő diák benső öröme, hasonló volt a negyedikesek érzése is, amint óvodájuk épületéhez közeledtünk.
TovábbSok magyar szenttel büszkélkedhetünk, életüket megismerve megérthetjük a cselekvő szeretetnek mekkora ereje van. Ezen a napon visszaforgattuk az idő kerekét a 300-as évekre, Szent Márton életébe pillantottunk bele.
Tovább