Iskolánk közössége erkölcsi és anyagi elismerésben részesült a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft által meghirdetett őszi papírgyűjtési akcióban. 2019. december 18-án délután iskolánk delegációja ünnepélyes keretek között vehette át  a II.  kategória győzteseként az elismerő oklevelet és az ezzel járó 100 ezer forintos támogatást, amit a “Szatymazi általános iskolás gyermekekért” Alapítvány számlájára utalnak a Szent István Katolikus Általános Iskola oktatási célokat megvalósító feladatainak ellátásának segítése érdekében. Iskolánkból Jerkov Martin 1.a és Kertész Márk 1.a képviselte a szorgalmas tanulói közösséget, akiket büszkén kísért el Pölösné Rovó Zsanett alapítványi kuratóriumi elnök és iskolánk igazgatója, Barna Károlyné. A Szegedi Városi TV részére is adtunk interjút, a fényképeket pedig a szeged.hu oldaláról kölcsönöztük. Ezúton is szeretnénk megköszönni a tanulók és a szülők lelkes papírgyűjtését, és tavasszal is benevezünk a versenyre, hiszen sok fát akarunk megmenteni a papír újrahasznosításával a kivágástól.