Advent kezdetére természetesen iskolánkat is ünnepi díszbe öltöztettük, megjelentek a folyosók girlandjai, és a tantermek kívül-belül a karácsony közeledtét jelezték.
TovábbIskolánk a környezettudatosság jegyében hosszú évek óta megszervezi az őszi és a tavaszi papírgyűjtést.
TovábbDecember 6-án a Szeged-Csanádi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája lelki napot tartott az egyházmegye katolikus iskoláinak 13-15 éves diákjai számára AdventFeszt címmel.
TovábbIskolánkban a minap Andódi Tamás, iskolarendőr tett látogatást, hogy a biztonságos közlekedésről, illetve annak fontosságáról beszéljen legkisebb polgárainknak, a kis elsősöknek.
TovábbA Kínai Népköztársaság október 1-én ünnepelte kikiáltásának 70. születésnapját, mely alkalomból a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem (SISU) is ajándékkal kedveskedett.
Tovább2019. június 6-án került megrendezésre a Konfuciusz Intézet tanévzáró gálája az Ifjúsági Házban, melyen iskolánk is képviseltette magát – nem is akárhogy.
TovábbA Konfuciusz Intézettel együttműködve iskolánkban második éve folyik színvonalas kínai nyelvoktatás, melyet mi sem bizonyít jobban, minthogy a minap 5 diákunk tett sikeres YCT1 alapfokú kínai nyelvvizsgát.
Tovább2019. március 26-án iskolánk angol munkaközössége ismét megrendezte a hagyományos Területi Tematikus Angol Versenyt, melynek a fő célkitűzése az élményszerű, játékos és sikerélményekkel kecsegtető nyelvhasználat és nyelvgyakorlás.
TovábbSzámtalan kedves élményem van a gyerekkoromból, az egyik ilyen a „pótkávé” – így cukkolta vasárnap délelőttönként a nagypapám a konyhában sürgő-forgó nagymamámat, aki az ebédfőzés miatt ilyenkor sosem jutott el a templomba, de mintegy hiánypótlóként mindig meghallgatta a misét a rádióban.
Tovább
