A Népmese napja alkalmából 4 felsős osztály (6.b, 7.a, 8.a, 8.b) meseelőadással lepte meg az óvodásokat és az alsós osztályokat. A gyerekek egy-egy mesefigura jelmezét öltötték magukra, így még szórakoztatóbbá vált az előadás. Jó volt látni, hogy kicsik és nagyok egyaránt belefeledkeztek a történetekbe. Szerencsére az élő mese még a digitális korszakban is hódít!
TovábbSzeptember 15-én, pénteken iskolánk is bekapcsolódott az erre a napra szervezett országos TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióba, melynek során iskolánk összes diákja és pedagógusa szemetet szedett településünkön. Sajnos nem hiába indultunk útnak, hiszen igencsak megteltek a rendelkezésünkre bocsátott szemeteszsákok, ugyanakkor abban méltán bizakodhatunk, hogy az ilyen kezdeményezések során tapasztaltaknak-tanultaknak köszönhetően, sokkal környezettudatosabbak leszünk…
TovábbSzent István témahét A 2017/18-as tanév első hetét iskolánk névadójának, Szent István királynak és korának megismerésével kezdtük. A témahét bemelegítő feladataként az osztályok szebbnél szebb tablókat készítettek erről a korszakról, melyeket az iskola folyosóin állítottuk ki. Szerdán íjász- és lószerszám bemutatót láthattunk, majd István korabeli kézműves technikákkal telt a délután; lehetett nemezelni, gyöngyöt, fűzni, agyagozni,…
TovábbAz augusztus utolsó napján megtartott hagyományos iskolai tanévnyitó ünnepségünket idén egy templomi ’Veni Sancte’ tanévnyitó szentmise is követte. Szeptember 3-dikán, vasárnap délután került sor az ünnepi szentmisére, melyet plébániai kormányzónk, Sutka István atya celebrált településünk templomában. A táskák és a tanulók, pedagógusok, szülők megáldása mellett értékes lelki táplálékot kaptunk az előttünk álló tanévhez. Közös énekléssel…
TovábbTörténelmi, legalábbis az iskolánk történetében mindenképpen kiemelkedő jelentőségű tanévnyitó ünnepséget tartottunk 2017. augusztus 31-én, hiszen egy régi-új iskola nyitotta meg a kapuit a szatymazi gyerekek előtt. A szülői kezdeményezésre indult és támogatással megvalósult fenntartóváltás eredményeképpen a korábbi SZTEJKI kistérségi társulás helyett a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott iskola lettünk Szent István Katolikus Általános Iskola néven. Ünnepségünkön…
TovábbAugusztus 6-11. között iskolánk 42 tanulójának nyílt lehetősége Zánkán táborozni a sikeres Erzsébet-tábori pályázatunk eredményeként. Köszönhetően a különleges és felejthetetlen tábori életnek, hangulatnak, a jó időnek és a sok-sok programnak, mindenki nagyon jól érezte magát, fáradtan, de csodás élményekkel gazdagodva tértünk haza. Beszélgettünk, játszottunk, ettünk és nagyokat fürödtünk a Balatonban, de ezek mellett olyan klassz…
TovábbEbben a tanévben is voltak örömteli pillanataink, amikor tanulóink ügyesen szerepeltek a különböző angol nyelvi versenyeken. Büszkék lehetünk a BRICAN országismereti feladatsor megoldásában jeleskedő Csenki Adél (7. a) első helyezett, Zsom G. Lajos (7. a) második helyezett és Ágoston Erika (8. a) harmadik helyezett diákjainkra. Ezzel a teljesítménnyel a kistérség többi iskolájától elhódították a dobogós…
TovábbMájus 12-én délután a 7/b osztályosok egy rendkívüli érdekes programon vettek részt a szegedi Agórában. Megtekintették az informatikatörténeti kiállítást, ahol az előadó bemutatta az informatika kialakulásának „bölcsőjét”. Hatalmas élményt jelentett a tanulók számára ez a kaland az őskorba, az első generációs számítógépek, a betárcsázós internet és a telefonközpont berendezései által. A legjobban talán a robotika…
Tovább2017. május 16-án, kedden igazán különleges délutánunk volt az iskolában, hiszen a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének munkatársai látogattak el hozzánk s hoztak magukkal egy szelet Kínát – kedvcsinálónak… Mohr Richárd, a SZTE Konfuciusz Intézetének vezetője és Zhang Lin, kínai igazgató személyesen tiszteltek meg minket, hogy az érdeklődő szülőknek és pedagógusoknak tájékoztató előadást tartsanak a tervezett…
TovábbÁprilis végén témahetet tartottunk iskolánkban a környezettudatos életmód jegyében, melynek kapcsán a tanórákon és a tanórákon kívül tanulóink bővíthették ismereteiket az adott témában. Szó esett az ember és természet kapcsolatáról, a Földünket veszélyeztető környezetszennyezésről, a veszélyeztetett állatokról és a környezetvédelem fontosságáról. A programsorozat megnyitásaként sor került egy előnevelt facsemete elültetésére az iskola udvarán, mellyel mi…
Tovább
